Nincs itt semmi meglepetés. m Az ÉS múlt heti számában védeni, sőt dicsérni merészeltem a Hálapénz.hu honlapot. Azt az internetes helyet, ahol kismamák elmondták - majdnem mindig kedvező - véleményüket a nőgyógyászaikról (minő gaztett!). Ráadásul megosztották a hasonló cipőben járókkal azt az adatot, amit csak a nőgyógyász várójában szokás elpusmogni: a szüléskor fizetendő tiszteletdíjat (erre már nincs is szó!). Az eset a legjobb úton van afelé, hogy tankönyvi példázat legyen. A Hálapénz.hu "a jogi háttér rendezéséig" szünetelteti működését. Különben mindenki azt a szerepet játssza, melyet a papírforma szerint játszania kell.

Az állam alakítani szeretné a valóságot, de le van maradva tőle. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosnak valamikor az óév végén tudomására jutott, hogy egy internetes honlapon, a törvényt megszegve, személyes adatok sokaságát hozzák nyilvánosságra. (Ez tény.) Az ombudsman, mint maga mondta, két hivatali éve során először találkozott ilyesmivel. Elsőként talán az [origo] újságírója figyelmeztette arra (december 30-án), hogy hajszálra ugyanilyen vagy hasonló adatok több más internetes fórumon is megtalálhatók. Az ombudsman kilátásba helyezte, hogy akkor megvizsgálja azokat is.

Hat nappal később azonban így nyilatkozott az RTL Klub híradójának: "Ha a személyes adatok egy internetes fórumon jelennek meg, [...] az nem feltétlenül jogellenes, a fórumok tartalmát ugyanis a szolgáltató ellenőrzi. [...] Itt viszont egy adatbázis létrehozásáról volt szó." A Hálapénz.hu alapítója, Nyírő Balázs ugyanis elkövette azt a hibát, hogy a kezdőoldalon némi túlzással "országos adatbázisnak" nyilvánította a terméket, holott pontosan úgy működik, mint egy fórum. Véleményeket és információkat közöl a legszélesebb vélemény- és szólásszabadság jegyében, a hozzászóló nem köteles szellőztetni a saját személyes adatait, a működést pedig "ellenőrzi" ugyan a szolgáltató, de sem jogsértő közlések, sem jogilag tisztázatlan hátterű információk közzétételét előre megakadályozni nem tudja. Aki ismeri valamennyire a fórumokat, pontosan tudja, hogy ilyen alapon a fél magyar internetes társadalmat bíróság elé lehetne állítani, és a Babanet vagy a Nők Lapja Café még a legszelídebb esetek közül való. Megmarad a kérdés, hogy miért pont a Hálapénzre szálltak rá.

A média nem tágít a patronoktól. A rászállás kérdésére talán a honlap címe ad választ. Ebből és a laikus véleményközlés tényéből a sajtó nagy többsége gépiesen arra következtetett, hogy itt a populáris orvos-, illetve hálapénz-ellenesség, netán a pénzirigység megnyilvánulásáról van szó. Holott fenét. (Bővebben lásd az előző Méd levélben.) Ám Szellő István (RTL Klub) földöntúli derűje vagy Sulyok Erzsébet (Délmagyarország) nőellenes kirohanása mögött egyformán az előbbi feltevés rejlik, és kivételnek számít az olyan rokonszenvező gondolatmenet, mint Mihályi Péteré a Népszabadságban. A Hálapénz.hu oldalon pillanatnyilag (január 7-én reggel) a Hír TV kérése olvasható: két-három kismamát keresnek, aki "a paraszolvencia létét hiteles forrásból igazolja" - mintha bárki cáfolta volna létezését, az érintett orvosokat is beleértve.

A hivatásrend izomból visszavág. A szülészek ugyanis pontosan a fenti előfeltevés szellemében válaszoltak. Részint a feljelentésig fokozódó méltatlankodással ("orvosi pályák törhetnek derékba" - mintha az embertelen magatartásnak nem menne híre internet nélkül is), részint a paraszolvencia védelmével ("valamiből el kell tartani a családomat", "éjjel-nappal rendelkezésre kell állni", "nem etikátlan, ha valaki elfogadja" - pedig erre senki nem kérdezett rá). Mindez érthető. Bármely más professzió képviselőihez hasonlóan a szülészek is kevés dolgot utálnak jobban, mint ha szakmai tevékenységükről laikusok mondanak véleményt. Másfelől a hálapénzben részesülő doktorok érzékenyen fogadják, ha bárki más egyáltalán szóba hozza ezt a világritkaságnak mondható rendszert. (Amelyet a nagy többség adottságnak tekint, de amelynek "jogi tisztázatlanságát" mindenki elismeri, a jóváhagyó államot beleértve. N. Kósa Judit Népszabadság-beli, december 27-i cikke, amely vélhetően az egészet elindította, az orvosok kiváltságos rétegének érdekérvényesítő képességére összpontosított.)

A laikusok belemennek a csőbe. Aki beleolvas a témáról szóló fórumokba, az önbeteljesítő jóslat sajátos változatával találkozhat. A média s az orvosok egyoldalú reakciója nyomán az emberek valóban hajlamosak az orvos- és hálapénz-ellenességre. És megfeledkeznek a másik oldalról. A hivatás iránti bizalomról, amit a Hálapénz.hu ékesen dokumentált, amíg békén hagyták. A felelősségnek és a szaktudásnak arról a fokáról, amit az állami egészségügy, mint létező-szocialista zárvány, valóban képtelen honorálni.

A nők mindig a rövidebbet húzzák. Vagy ahogy feleségemmel summáztuk: az anya szív.

Amint az Kleisz Teréz összefoglalásából kiderül ("A professziódiskurzus". Tudásmenedzsment, 2000. november), az orvosi és más hivatásrendek, -csoportok megítélése kétoldalú: némely elemzők a közjóért végzett önzetlen és etikus tevékenységet tartják fontosnak, mások az érdekérvényesítő stratégiákat szemlélik kritikusan. Egyvalamit azért citálnék, mert idevág: Bill Martin (1998) szerint a professzionalizmus jellegzetessége, hogy az "erősebb [...] területek férfidominanciát tükröznek". A hálapénzzel leginkább kitüntetett két szakágban, a sebészek és szülészek-nőgyógyászok között Magyarországon elsöprő a férfiak fölénye. Utóbbi tény nemcsak a tevékenység tárgyával van különös ellentmondásban, hanem azzal is, hogy a gyermek világra segítése történelmileg női kompetencia. Míg nálunk a nőgyógyásznők aránya egy picit több, mint hat és fél százalék, az Egyesült Államokban 36, a rezidens kórházi orvosok között 71 százalék körül van. Ha ezt is meggondoljuk, kissé furcsán hangzik az a panasz, hogy a névtelenül internetező nők "megalázóan kiszolgáltatott helyzetbe hozzák az összes [...] megnevezett orvost". Szép számú nőrokonom közül ketten találkoztak olyan nőgyógyásszal, aki vizsgálat előtt meglangyosította a jéghideg fémeszközt. A statisztikát némiképp rontja, hogy ugyanarról a nőgyógyászról van szó.

Magyarországon egyre csökken a születések száma. A fentiektől talán nem egészen függetlenül.

Bokros Lajosnak

Kedd este, a Magyar Televízió Híradójában bemutattak egy internetes honlapot, amelyen kismamák cserélnek információt az egyes szülőosztályokról, véleményt mondanak orvosaikról, és - ha úgy tartja kedvük - az elvárt hálapénz összegéről is tudósítanak. Milyen érdekes, mondta feleségem, kíváncsi volnék, mint írnak M.-ről. Ezután megszólalt Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos, és közölte, hogy ezeket az adatokat csak az érintett hozzájárulásával lehetett volna interneten vagy akárhol közzétenni. Ez gondolkodóba ejtett (csak nem valami fincsi kis botrány?), de nem értünk rá gondolkodni, mert megkérdeztek egy érintett orvost is, aki nagyon tömören elmondta, hogy miért és milyen esetben fogad el pénzt. Valamint mutattak néhány bejegyzést a honlapról, amely elborzasztónak minősítette a szülész munkáját. A riporter ellenőrizhetetlen beírókat, becsületsértést, rágalmazást, jóhírnév-megsértést emlegetett. A webcímet természetesen nem árulták el.

Itt kezdődnek a jellegzetesen méd elméleti csavarok. Először is: mivel a honlap a közölt adatok és a népszerű keresőmotorok segítségével körülbelül két perc alatt megtalálható a neten, aggályok nélkül ideírhatnám, hogy... De minthogy az adatvédelmi biztosnak kételyei voltak a jogszerűség felől, vannak bizonyos etikai fenntartásaim, miszerint... Megint másfelől tudom - ősrégi szakmai tapasztalat -, hogy az olvasók, nézők, hallgatók, hálóbányászok utálják a személyek, intézmények, pártok, honlapok meg nem nevezését. Tehát ideírom: www.halapenz.hu.

Ezen a webcímen újabb meglepetés ért bennünket. M. doktort nem véleményezték ugyan, de akárhogy böngésztük, a bejegyzések többsége túlnyomó dicsérő és elégedett volt, éppenséggel ápolta az orvosok jó hírét: "Nagyon tapasztalt, türelmes orvos. [...] Ajánlom mindenkinek." "Mivel minden szülészorvos elkéri a szülés árát, örülök, hogy ezt egy olyan orvosnak adhatom, aki megfelelő ellátásban részesít." "Szuper orvos, szuper pali!" "Igaz, hogy nem olcsó, de a legjobb orvos, akivel találkozhattam és akinek a kezeibe kerültem." "A 2 szülés tapasztalata, hogy megbízható, megfizethető, a szülés alatt kedves, korrekt." És a többi. Van, aki "nagyon drágán méri" a mosolyát vagy "tuskó", de még a drágább és morcabb nőgyógyászokat is megvédik (többnyire) az elégedett anyák. Mindebből egy hozzáértő, általánosságban nagyon is emberséges, mélységesen bizalomkeltő szakmai csoport képe rajzolódik ki (feleségem szerint mindez egy kicsit szebb a valóságnál, de tulajdonképpen ő is meg volt elégedve dr. M.-mel). Itt az emberben némi gyanú ébred, hogy a Magyar Televízió Híradója bulváreszközökhöz folyamodott, amikor a "borzalmasságot" és - megnevezetlen szakértőkre hivatkozva - a rágalmazást meg a becsületsértést hangsúlyozta. Felvetődik továbbá egy kettős kérdés: 1. Miért rágalmazás vagy becsületsértés egy orvos rossz modorának bírálata vagy nem hivatalos tarifájának közzététele? 2. Ha jót minden további nélkül lehet írni egy honlapon, akkor a bírálat elhallgattatása nem minősül-e netes cenzúrának? Szakmailag ezenkívül kissé kétes annak a nyilatkozatnak a megalapozottsága, amelyet az ombudsman szemlátomást a honlap ismerete nélkül, egy gyors telefonos megkeresésre ad. De hogy ne az országgyűlési biztosra kenjük, amit nem kéne: Ha a média (úgy is, mint közszolgálati tévé) komolyan veszi magát, mennyiben lehet hivatkozási alap az ily módon megszerzett és hivatalosnak feltüntetett állásfoglalás?

Az egészben egyvalami rizikós: a szülés levezetéséért elvárt vagy elfogadott összeg közzététele (azok a jókora számok, amelyeket a tévében a "terhesgondozásért" címszó mellett mutattak, a magánrendelésen fizetett díjakból adódnak össze). Itt viszont olyasmiért akarják erkölcsnemesítő célzattal elverni a port a honlap szerkesztőin, ami nem az ő bűnük. Ha igaz, amit Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke mondott, hogy "a hálapénz tartja össze a magyar egészségügyet" (és még inkább az fogja összetartani, amikor az orvosok és nővérek már szabadon vállalhatnak munkát Nyugat-Európában), akkor a beírók nem rágalmaznak, hanem szolgáltatást végeznek. Kínos az orvosnak, kínos a páciensnek, de a kényelmetlenségen valamit enyhít, hogy megszabadítják az embert az egyik legutálatosabb feladattól, nevezetesen az ideges kérdezősködéstől az élet legfontosabb helyzeteiben: X. Y. mennyit szokott kapni, hogy ezért és ezért mennyit szoktak adni, hogy elég lesz-e a jatt az amúgy rokonszenves és hivatása magaslatán álló doktornak. Miközben az állam képtelen megmenteni a helyzetet, a szakma és a szakpolitika befolyásos személyiségei pedig irtóznak a magánpénzek legális bevonásától, gondoskodnak magukról a leginkább érintettek. Nem az orvosok, hanem a kismamák. Ráadásul elenyészően csekély befektetéssel.

Kérdésünk (mármint a feleségemnek és nekem): fogorvosokról, sebészekről, villanyszerelőkről, hentesekről stb. miért nincs ilyen honlap? Határozottan javítana a szolgáltatások színvonalán, esélyt teremtene a versenyre, a szolidaritásról nem is beszélve. A Híradó majd intézkedne a reklámról.